Aláírták a megállapodást, 18 metróállomást tesznek akadálymentessé
Az utolsó állomásokat 2023 végéig akadálymentesítik.
Az utolsó állomásokat 2023 végéig akadálymentesítik.
Bontják a régi teniszstadiont a Margitszigeten. Az olvasónktól kapott fotók arról tanúskodnak, hogy rendesen letarolták a stadion körüli, de még a kerítésen belülre eső korábban bokros-fás területet is.
A Lánchíd három, majd az Alagút további 1-2 évig is le lehet zárva. A kellemetlenségekért cserébe szinte semmit nem kapnak a budapestiek, hiszen mindent kihúztak a tervekből, ami a megújításon túl fejlődést jelenthetett volna.
A Nyugati pályaudvaron megvizsgálják, lehetne-e oda is ferdepályás liftet beépíteni a hagyományos, függőleges aknás helyett. A Dózsa György úton a felújítás befejezése után építenek be liftet.
40 ezer kedvezményes parkolóhelyre lenne szükség Budapesten egy tanulmány szerint. Jelenlegi állapotban 5700 van, ehhez épül hamarosan 1550.
Kiválasztották a konzorciumot, amellyel szerződést kötnének.
Az Alagút és a Clark Ádám tér felújítása későbbre csúszna.
Szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés több állomás speciális akadálymentesítéséről.
A rotterdami Erasmus hidat is tervező holland tervezőiroda nyerte a nemzetközi tervpályázatot.
Újabb népszavazási kérdés csúszott át a római-parti mobilgátról április elején, kérdésünkre az LMP és a Momentum politikusa is úgy nyilatkozott, támogatnák a kezdeményezést.
Újabb népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság. Ezúttal konkrétan a mobilgát építésére kérdeznének rá, úgyhogy Tarlós Istvánék ezt nem tudják majd úgy kicselezni, mint a múltkori kezdeményezést.
A főpolgármester nem győzte dicsérni a kormányt a sok segítségért, amit a fővárosnak adott az elmúlt nyolc évben.
A tér rekonstrukciójával együtt tüntetnék el a Corvin Áruház csúnya alumínium borítását.
Kissé kampányízű sajtótájékoztatón jelentették be szerda délelőtt a Széna tér felújítását.
Közelednek a választások, megnéztük hát, mit kapott Budapest ebben a ciklusban. Népszerűtlen gigaberuházások, több mint 700 kivágott fa, veszélybe sodort zöldterületek, folyamatos tiltakozások jellemezték az elmúlt négy évet.
A Fonódó blog szerint legalább három, de akár hat állomáson is megjelenhet a felújítás után a Budapesten újnak számító felvonófajta.
Fákat és bokrokat vágtak ki a Margitszigeten a régi teniszstadion helyén. Mint később kiderült, ezekre a munkálatokra a tulajdonos fővárosi önkormányzat sem adott engedélyt, csak a bontásra. Kimentünk a helyszínre, megnéztük, mi látható a pusztítás után.
Egyeztetnek a klíma beszereléséről a metrószerelvényekbe.